Az evolúció a manipulálás művészete

A szem evolúciója

kép

A tanulmány alapanyaga dr. Scheuring István előadása, amely a YouTubon található „Rövidlátó evolúció” címmel: Mi az, ami magyarázza a biológiai mintázatokat? /A szöveg visszahallásból van kimásolva, érthetősége szerint, törekedve a mondanivaló lényegi, legtöbbször szó szerinti átadására./

Az erőviszonyok szándékos fitogtatása

A kivetített képen látható Darwin azzal a szöveggel: Darwin a legnagyobb

Azzal kezdi: „150 éve írta Darwin a Fajok eredete című korszakalkotó művét, és azt a címet is választotta, hogy Darwin a legnagyobb. Miért? Hogyha azt a kérdést fölteszik egy fizikusnak, hogy ki volt a legnagyobb fizikus, akkor hárman három félét fognak mondani. Ha viszont egy biológustól kérdezik meg, hogy ki volt a legnagyobb biológus, aki valaha a Földön élt, aki magát igazán komolyan veszi, akkor azt kell mondani, hogy Darwin. Mert ő alkotta meg azt a világképet, amivel lehet érteni, ami körülöttünk történik.” /1. állítás/

Megjegyzés: A manipuláció első pillanata, amikor kiteszi, hogy Darwin a legnagyobb! Az a szándéka, hogy hasson az agyadra, és a szuggerálásnak az egyik legjobb módja, hogy ráhangol annak nagyra értékelésére, amelyet nagyra akar értékeltetni veled. Ne csak érezd, sőt tudd, hanem könyveld el magadban: Darwin a legnagyobb! Az sem véletlen, hogy a „korszakalkotó” kifejezést használja. Ez megint csak azt célozza meg, hogy ráhangoljon, egy extrém nagyságot ültess be az agyadba – nyilván anélkül, hogy bármit is kérdeznél vagy gondolnál előtte Darwin személyéről vagy magáról a témáról.

Mielőtt kifejlődne egy önálló gondolatod, máris jön a lényeg: „ő alkotta meg azt a világképet, amivel lehet érteni, ami körülöttünk történik.” /2. állítás/ Tehát három alaptétellel indít: Ő a legnagyobb/1./; a műve korszakalkotó/2/; a világképe zseniális/3/, mivel ebben rejlik a világ megértésének a kulcsa.

Állításának lényege: „Ha bizonyítható lenne, hogy létezik olyan összetett szerv, amely nem alakulhatott ki számos egymást követő, csekély módosulás által, elméletem azonnal összeomlana.” - A csekély módosulás meg az összetett szerv kialakulása úgy viszonyul egymáshoz, mint nem tudatos lépések teljesítményorientált irányba való haladása. Sebaj, ha nem megy magától, megteszik helyette az evolucionisták!

Az eladási technika általános sablonja

Bármilyen eladási technika ugyanígy működik: amit el akarok adni neked, azt egy szuper intelligens valaki találta ki; amit feltalált, képes a világot megváltoztatni; általa rátalálsz önmagadra és a helyedre a világban. Eszedbe ne jusson kételkedni bármiben is, különösen abban nem, hogy amivel most szembesülsz, az egy felbecsülhetetlen érték. Így gondolom én – az eladó, és az a szándékom, hogy te ugyanígy vélekedj!

Ha egyébként valamilyen drogot árulnék, hasonlóan reklámoznám: először feldicsérném, hogy jó benyomást keltsek vele, és az esetleges kétségeid fellobbanását megelőzzem. S ha elhessegetem az egészséges kételkedéseket, jó úton haladok a tekintetben, hogy megvedd az árut: - hiszen az eladás nem más, mint a termékhez kötődő érzés átadása – illúziók árnyékában hűsöl, kinek mellényén díszeleg jéghideg csipkézett sör - . Na így hűsítik az evolucionisták az eszméjük sivatagán átutazó jámbor kallódókat.

Mint cumi a csecsemőnek, olyan a fű a drogosnak

S vajon miért ad cumit az anya a csecsemőnek? Hogy elterelje a figyelmét a sírásról, arról hogy éhes, vagy fázik, vagy mert valami felzaklatja. Hogy megnyugodjon és ne legyen vele gond. Darwin feldicsérése is egy jól bevált trükk, hogy nyitottabb légy befogadni az üzenetet, amit ő közvetít, s amihez a biológia tanár csak hozzásegít, hogy be tudd fogadni. De ez valójában egy manipulációs útvonal, amire ők rá akarnak állítani. Ha már a fű szívásának /a dicsérő szavaknak/ megvan a hatása, kezdődhet a manipuláció:

Dr. Scheuring: „Egy fantasztikus kegyelmi pillanata valószínű a tudomány-történetnek, amikor öt év tapasztalatgyűjtést követően eljutott a természetes kiválasztódás elméletéhez... Az az egészben a döbbenetesen érdekes, hogy Darwin gondolatai egy bővített mondatban elmondhatók, annyira egyszerű így utólag, és egy ábrán elmondható, hogy mi az ő alapgondolata.” /3. állítás/

Megjegyzés: A „fantasztikus kegyelmi pillanat” említése ismét csak egy hatásvadász eszköz, ne hogy már másként gondoljad, ne hogy már közönségesnek vedd a gondolatot, ne hogy már ne érezz rá a zsenialitás ízére, amibe most belekóstolsz, ne hogy már magától értetődőnek vegyed. Itt és most egy biológiai szentély előtt állsz és minimum a hódolat az, amelyre méltó, aki annak a felismerésnek a trónján ül, amit evolúciónak nevezünk. De hogy könnyebben emészthesd, nos csak a lényeget figyeld, amit egyszerűen így érthetsz meg:

Dr. Scheuring: „Az alapgondolat az, ha vannak un. evolúciós egységek, amiket a táblán körökkel jelölt, de ezek lehetnének oroszlánok, akár egy sejt is lehetne, vagy akár egy önmagát másoló nagy molekula. Vannak olyan egységek, amelyek tudják, hogy önmagukat lemásolják, Á-ból lesz Á, és ez a másolás olyan, hogy az Á típus, amelyik bizonyos tulajdonságokkal rendelkezik, az általában Á típusúakat másol. Oroszlánból oroszlán lesz, s az oroszlán gyerek a szülők tulajdonságát viszi magával. És azt is tudja, hogy ez a másolás nem mindig pontos, néha Á-ból C lesz. Egy picit más lesz.” /4. állítás/

Megjegyzés: Szerinted itt min van a hangsúly, amit boncolgatni kéne? Hát nem megmondja a tanár, hogy a másolás az, amiben a változás történik?! A sejt vagy bármi más nem ugyanúgy másolja le magát, amiből lesz az, ami picit más, mint az eredeti. Tehát a hangsúly a pici eltérésen van. Ugye így gondolod? Pedig a frászt van így! A picit más, az az elterelő hadmozdulat, az csupán egy alkatrész, amiből ő építkezni fog, hiszen ő rakja le a téglákat, és ő rakja őket egymásra is. És azt épít fel belőle, amit akar, amit szeretne, hogy kihozzon belőle. Az építkezés már csak ilyen. Mi gyártjuk a téglákat és úgy rakjuk egymásra őket, ahogy nekünk tetszik. S a végén kihozzuk belőle azt, amit fel akartunk építeni.

S gondolod, hogy az evolúció az nem egy ilyen építkezés? Pedig bizony hogy az! Nem azt nézzük, hogy mi az ami adott, hanem azt, amit mi adunk ahhoz a folyamathoz, amit ahhoz a célhoz akarunk vezetni, amit mi tűztünk ki magunknak célul.

Ha nem így lenne, akkor a hangsúly nem a másolódás tényének a melléktermékén lenne, hogy a másolódásban eltérések lehetnek, hanem a fő terméken: magán a másolódáson, hogy az egyáltalán hogyan létezhet? /A bumeráng repülésében nem az a lényeg, hogy milyen ívben repül, merre kanyarodik, hanem az, hogy egyáltalán képes visszarepülni!/

A dolgok lényege a másolódás ténye, hogy az egyáltalán hogyan lehetséges? És pont ez az, amit természetesnek vesz, amit nem boncolgat, amit nem fürkész, amire nem kérdez rá. Nem, mert fogalma sincs róla, hogy az miképpen létezhet egyáltalán. Nem a másolódás hogyanja a lényeg, hanem a másolódás maga!

A tánc az emberi intelligencia nagy rejtélye 

Az emberi intelligencia nagy rejtélye a tánc maga, és nem a tánclépések figurális eleme. Amely pl. egy madárnak is meglehet, de nem tudatosan megválasztott és tudatosan szelektált, mint az embernél. Nem véletlenül van annyiféle tánc az embernél, és annyiféle koreográfia, amely az emberi elme szabad kreativitásán alapszik. 

Az állati táncnak nincsen szabad kreativitása, hanem az egy programból fakad. /Mintha nem tudtad volna./

A evolúciónál is a program az, ami a hangsúlyt adja, amin minden más felépül, az élőlények tánc koreográfiája, egyénre szabott mozgáskultúrája. Nyilván hogy a genetikai programról beszélek! Nem érdekes, hogy pont a genetikai program eredetét, alaplétezését nem említi, nem érinti az előadó? Amikor neked a Kedves levelet ír a vonaton, villamoson vagy a buszon, akkor neked az a fontos, amit a jármű lötykölődése okoz az írásban, hogy az eredeti íráshoz képest vannak benne eltérések, vagy magának a Kedvesnek a gyöngybetűs írása fejezi ki az ő irántad érzett vágyakozását/szeretetét?!

Hát akkor nem maga a másolódás létező ténye az elképesztő, hanem hogy akad/hat/nak benne ilyen-olyan eltérések, amelyekre te a szemedet koncentráltan rávetíted? Akkor nem félresiklott a lényegről a tekinteted, és nem azért akarsz egy mellékes tényre koncentrálni, mert abból akarsz valamit felépíteni, miközben a lényegről tudomást sem veszel?! Nincs esetleg valamilyen manipulatív szándékod a háttérben, amelyről eltereled a figyelmet a kevésbé lényeges elemek kidomborításával? Attól tartok, hogy igen!

Egyébként nem gondolod, hogy egy szövegnek a pontos másolása, mint cél

inkább vezet el az eredeti üzenet megértéséhez, mintsem a szöveg másolásának esetleges hibái?! Egyáltalán, miért koncentrálsz te az esetleges hibákra, mintsem a pontos fordításra? Csak nem akarsz valami általad kreált üzenetet létrehozni a hibák manipulálása által, miközben az eredeti üzenet nem is érdekel? Ha pedig az eredeti üzenet lényege a pontos másolásban mutatkozik meg /naná, nem is a hibákban/, akkor hogyan terelődhet el a te figyelmed a lényegről, s hogyan válhat a másodlagos az általad lényegesnek tartott középpontjává?! 

Ez csakis úgy lehetséges, hogy téged az eredeti üzenet valójában nem is érdekel, hanem csak az, hogy az üzenetből azt hozzál ki, amit akarsz, és oda lyukadjál ki, ahová akarsz! Na és hová akarsz kilyukadni? Nem titok: nem az eredeti üzenet nyomon követése vezet el bennünket az eredeti üzenet céljához, hanem az eredeti üzenet elterelődése. [Amikor Tóalmás helyett Tolmácsra fókuszálunk.] És így elérkezünk ahhoz a célhoz, amelyet mi magunk szabunk meg maguknak, ahová mi magunk el akarunk jutni. De ha ez magunktól nem megy, segít nekünk Darwin, a diszpécserek zsenije, meg a nyomon követőik.

A manipulált célhoz való eljutás módszertana

Na nézzük, ezt a módszert hogyan vitelezzük ki:

Dr. Scheuring: „Ha veszünk sok ilyen önmagát másoló egyedet, amelyek megőrzik a tulajdonságaikat, de lesznek olyanok, amelyek kicsit mások lesznek, és ezek a kicsit mások kicsit másképpen viselkednek abban a környezetben amiben élnek, akkor az ilyen egységeknek a sokasága az természetes szelekcióhoz fog vezetni. Ők az evolúciós egységek.

A dolog nagyon egyszerű, azt kell mondani, vannak olyan egységeink, amelyek tudnak sokszorozódni: egyből kettő lesz … valami változatosság is létrejön, Á-ból C lesz, evolúció lesz... S azt vette észre /Darwin/, hogy az élőlények azok ilyenek. Ennek természetes következménye, hogy evolúciót fogunk tapasztalni.” /5. állítás/

Megjegyzés: Ezek szerint a változatosság sokszorozódása az, amit evolúció néven nevezünk. A sokszorozódott változatosság pedig természetes szelekcióhoz vezet. De miért kellene ebből arra kilyukadni, hogy a természetes kiválasztódás hatására az eredeti üzenet céljában is megváltozik, nem csak kiviteleződésében? Mivel a mi mesterséges célunk és az eredeti természetes cél nem azonos. Bizony hogy nem!

Az eredeti és a manipulált üzenet célja

Az eredeti üzenet arra van kitalálva, hogy az üzenet közvetítésében bekövetkező változások csak még jobban megerősítsék az eredeti üzenet célba juttatását, nem pedig hogy a célt megváltoztassák! Minden olyan igyekezet, amely arra irányul, hogy a változásokat olyan hangsúllyal mutassák be, amely az eredeti célt megváltoztassa, kifejezetten manipulatív szándékú. Jelen esetben ezt a hangsúlyt nevezik evolúciónak.

Erre jött volna rá Darwin, hogy a változások adnak választ a sokféle üzenet eredetére – anélkül, hogy a központi üzenet eredetére választ adnánk. De arra nem is kell választ adni. Mondja ő /Darwin/, és mondják az ő képviselői. Anélkül is működik a dolog. Ha a központi cél eredetét nem vizsgáljuk, olyan mellékcélokat határozhatunk meg, amilyeneket csak akarunk. A központi cél és a manipulált cél egyvelege tehát az az eszköz, amely olyan hordozórakétának felel meg, amellyel a mi üzenetünket akarjuk célba juttatni.

Ennek csak egyetlen hátránya lehet, mégpedig, ha az eredeti cél és a mi általunk meghatározott cél nem azonos. Nem azonos, mégpedig amiatt a nem igazán véka alá rejtett ok miatt, hogy az eredeti üzenet létrehozóját kiiktassuk. Nyilván nem véletlen tehát, ha az elsődleges genetikai üzenet eredetét nem firtatja, hanem csak az üzenet eltérésének mikéntjét, hogy abból /a genetikai „sajtóhibák” eredményéből/ építkezve az eredeti célról is elterelhesse a figyelmet.

Na és mi az eredeti cél? Az élőlények stabilizált helyzetének biztosítása az ő életterükben. Mi az eredeti üzenet? Önmaguk reprodukálása a környezet változásaihoz igazodó rugalmas alkalmazkodóképesség által. Mit jelent az üzenet átadásában történő pici eltérés? Hogy az üzenet közvetítésében bekövetkező változások csak még jobban megerősítsék az eredeti üzenet célba juttatását. Gyakorlatilag az élőlények természetes változékonysága a stabilitásukat segíti elő, nem pedig a megváltozásukat.

A toronyépületek kilengése olyan, mint az élőlények változékonysága

Amikor a mérnökök hatalmas toronyépületeket terveznek, az eredeti cél a toronyépületek stabilizálása extrém körülmények között is, ezért tervezik bele az esetleges kilengések lehetőségét, amik elősegítik az épületek fönnmaradását, nem pedig összedőlését. Amikor az élőlény genetikai mozgásszabadságának engedelmeskedve variálódik a környezet változásának függvényében, az pont olyan, mint amikor jobbra-balra, előre-hátra kileng a toronyépület. De ez a mozgásszabadság soha nem olyan mértékű, hogy ebből új és új tornyok építésének indokoltsága fakadna, mintha ez lenne az eredeti célja a toronyépületek hajlékonyságának.

A hajlékonyságot, mint motiváló erőt kiemelni és megtenni újabb és újabb tornyok építése okának, ez az eredeti cél és üzenet kifejezetten direkt megváltoztatása, hogy ezáltal a /régi/ toronyépületek létezésének okára is választ adjunk, meg az újakra is. A hajlékonyság mértéke lenne az, amit a természetes kiválasztódás folyamata nagyra értékelne, s ami által lökést adna az új tornyok létrejöttére. Ennek a kettős folyamatnak a neve az, amit evolúciós mechanizmusnak neveznek. Nem kevés /gonosz szándékú/ intelligencia van ebben a mesterséges, félig mégis biológiai eredetű attrakcióban elrejtve, nem véletlenül az a legveszélyesebb hazugság, amelyik a legközelebb áll az igazsághoz!

Jelen esetben a legveszélyesebb hazugság az, hogy a kicsi eltérések /mikroevolúció: fajok variálódása, pl. a pintyek csőrének változékonysága, vagy baktériumok rezisztenssé válása, stb./ nagy eltérésekhez /makroevolúció: fajok törzsfejlődése, új fajok kialakulása, pl. hüllőkből madarak, az ember kialakulása az állatvilágból, stb./ vezetnek, kicsi kilengések új tornyok építésének szükségességéhez. S hogy hogyan építkezik fel egyáltalán a torony önmagától az eredeti Tervező és üzenete nélkül, ennek bemutatására adta a fejét Darwin és adták fejüket azok a hivatásos tanítók, akik vállalkozásának szemtanúi lehetünk fenti előadásban. Mégpedig hogy üzenetüket hogyan adják át annak a hallgatóságnak, akiket a saját felfogásuk követésére kívánnak nem kis igyekezettel és dörzsölt rafinériával hangolni.

A valószínűtlenség hegyének a megmászása

Dr. Scheuring: „Máshogy is megfogalmazhatjuk ezt az egész kérdéskört, a

kérdés, ahol ez a két ember áll, akik fönn állnak, hogy jutottak oda? … Mindenki úgy gondolja, hogy hátul, a lankás lejtőn fölsétáltak. Az evolúció pont ilyen, hiába látunk fent tökéletesen alkalmazkodó szerveket, elképesztő kifinomult növényi vagy állati viselkedést, nem innen /lentről/ a semmiből alakult ki hirtelen, hanem messziről, az un. valószínűtlenség hegyét a lankás tájon mászta meg.” /6. állítás/

Megjegyzés: A tökéletes alkalmazkodás, és az elképesztően kifinomult növényi vagy állati viselkedés a hegytetőn – ha ezt összehasonlítjuk mondjuk egy hegymászó teljesítményével, aki fent van a csúcson – önkéntelenül egyetlen indokolt kérdésre sarkall minket. Pontosabban engem, akit se a győzködés rutinossága, se a tálalás profizmusa nem hat meg: vajon ez a tökéletes alkalmazkodóképesség és elképesztően kifinomult viselkedés végig a mászás során fennállt minden egyes felfelé tett lépés megtételekor, vagy csak a végén állt össze, amikor már felértek a csúcsra?

Ha a hegymászó példáját nézzük, mindvégig fenn kellett, hogy álljon, hiszen pontosan a koncentrálóképesség hiányából, vagy egyéb okból megtett, előre nem tervezett ballépések vezethetnek tragédiához, amikor bekövetkezik egy végzetes baleset: légszomj, megfagyás, mélybe zuhanás, stb. Aki hegymászásra adja a fejét, mindig topon kell lennie, nem véletlenül vannak topon a hegytetőn lévő élőlények a túlélés szempontjából, mindig és minden körülmények között.

Ennek fényében elképesztően primitívnek hat a darwinizmus templomos lovagjainak ama állandóan pufogtatott kijelentése, mely szerint az élőlények maguk fejlesztették ki maguknak azokat az elképesztően zseniális anatómiai sajátosságokat és túlélési technikákat, amelyeknek arzenálját ma látni lehet. De ez a hegymászók technikájára és felszereltségére ugyanúgy vonatkozik. Remélem nem hat zavaróan, ha megkérdezem, ezeket a tulajdonságokat és az anatómiai/technikai repertoárt mászás előtt fejlesztették ki, mászás közben, vagy miután felértek a hegycsúcsra?

A túlélőstratégia kifejlődése előtt és közben hogyan lehet túlélni?

Ha a túlélés minden pillanata az optimális felkészültségnek a függvénye /!/, akkor hogyan képzelhető el egy hosszú időn át tartó önkifejlesztési folyamat, amely csak a végkifejletkor áldja meg az alanyt a túlélőképesség szükségszerűen ideális mértékével, a közbeeső időszak alatt nem?! Hogyan éltek túl évmilliókig a növények és állatok, akik /állítólag/ ezen idő alatt csiszolták magukat és képességeiket a túlélésre? Ha valaki pl. évekig tanulja a kínai nyelvet, hogy tud már a tanulás első pillanatától kezdve a kínai nyelvvizsga letételéig idegenvezetőként közreműködni a kínai turisták számára?

Hogyan tudott az állatidomár fellépni oroszlánokkal és tigrisekkel a cirkuszban éveken át minden este, mialatt még csak az idomítás elején járt vagy a közepén? Hogyan szőtte meg a pókhálót és szerezte meg élelmét a pók, mielőtt kitanulta volna a pókhálószövés csínját-bínját? És hogyan tudta a kis szabólegény öltönyök eladásából magát fenntartania azon évek alatt, amíg kitanulta a szabó mesterséget? Hogy tudta a harkály másodpercenként akár 20-szor is a fejét a fába verni, és onnét megszerezni a táplálékát, mielőtt kifejlesztette magának a sarkantyút /az ék alakú kemény faroktollat/, az erős nyakizmot, a kemény, rugalmas, vésőszerű csőrét, speciális nyelvét, a koponyáját védő nyelvcsontját, a benne lévő minimális agyvizet, a biztonsági övként funkcionáló szemhéját, meg minden egyebet, ami ma rá jellemző? Stb. lehetne még a példákat sorolni a végtelenségig...

A tökéletes alkalmazkodás, és az elképesztően kifinomult növényi vagy állati viselkedés kifejlesztésének hegytetőre való érkezéséig hogyan tudtak a közbeeső évmilliók alatt tökéletes alkalmazkodást és kifinomult viselkedést fölmutatni? Ha nem tudtak, akkor hogyan éltek túl ezen időszak alatt? Ha túléltek minden további nélkül lent a völgyben, minek másztak fel a hegyre? Nem lehetséges, hogy mindig is fent voltak, és éppen azért tudnak túlélni most, mert mindig is a tökéletes alkalmazkodás és elképesztően kifinomult növényi és állati viselkedés birtokában voltak? Miért, talán nem így lenne logikus?!

A szem kifejlődésének evolúciós állomásai

Tudományos burleszk dr. Scheuring István előadásában

A valódi tudománytól elrugaszkodott áltudomány arra tette fel a hitelességét, hogy amennyire csak lehetséges, leminősítse és elbagatellizálja a szemnek, mint biológiai csúcsterméknek nem csak a létezését, de létrejövetelének önmagából áradó fantasztikumát is. Lássuk hát a szem kifejlődésének evolúciós állomásait, ahogyan az előadó kifejti az őt hallgató fiatalság előtt:

Dr. Scheuring: „Hogy ez hogy lehetséges, egyetlen példát fogok mondani... a szem evolúciója. Ez egy klasszikus ellenérve szokott a kreacionistáknak lenni: - hogyan jöhet létre egy olyan bonyolult szerv, mint a szem. Ugye ezt középiskolában is megtanuljuk, hogy milyen érzékelők, csapok, pálcikák, idegrendszer, agyi elosztás, kép megjelenése az agyban, bonyolult három dimenziós kép. Ez egy rendkívül bonyolult folyamat, hogyan hogyan jöhet ez létre?” /7. állítás/

Megjegyzés: A bonyolult folyamat mibenléte: »minden másodpercben tíz trillió fényrészecske hatol át a pupillánkon. Amint elérik a recehártyát, több száz millió pálcika- és kúpsejt fogja fel őket. A fény ingerhatására ezek az idegsejtek elektromos jeleket kezdenek továbbítani az agyba. Ott a sok milliárd idegsejt nagy része nyomban működésbe lép, hogy megfejtse a kapott rejtjeleket és eldöntse, hogy milyen választ adjon. Mindez a másodperc tört része alatt megy végbe.«

Darwin így vélekedett: „Az a feltételezés, hogy szemünket . . . a természetes kiválasztás alakította ki, őszintén megvallom, a legnagyobb mértékben képtelenségnek látszik.” /Charles Darwin: A fajok eredete. Akadémiai Kiadó, Művelt Nép Kiadó, 1955. Dr. Mikes Lajos fordítása, 263. o./ No nem baj, a tudományos oktatóipar abban utazik, hogy a naturális képtelenséget olyan képlékennyé tegye, mint a legolcsóbb margarint, amit már kenyérre lehet kenni. A tudományos filozófia a margarin, a kenyér pedig a tudásra áhítozó tanulók agya, amely akkor jó, ha kellően puha és morzsalékos, bármivel elegyíthető, nem pedig rugalmas és kreatív, amiről minden manipulatív gondolatmenet visszapattan. Ezért aztán nem kis gondot fordítanak a lépésről lépésre történő puhításra:

Dr. Scheuring: „Hogyha ezt a kérdést fölteszik, hogyha itt állok lent, hogyan tudtak fölugorni ide? A válaszunk az, hogy nem tudott valóban fölugorni, de itt fölsétálni hátulról föl tudott. Először is az igen fontos, hogy a fénynek valamilyen érzékelése rendkívül jó tulajdonság egy élőlény számára. Tulajdonképpen ez a módszer az, ami távérzékelésre lehetőséget ad, nem kell megtapintani, megízlelni azt a valamit, már messziről információt szerezhetünk róla. Ráadásul a szem - nagyon sokféle fényérzékelő rendszer van - kb. 40-60 különböző alkalommal jelent meg az evolúció során. Kilenc különböző alapötlet van ebben … másként működik egy rovar szeme, mint egy hal szeme...” /8. állítás/

Megjegyzés: Kérdés: - az értelemhiánnyal párosuló vakság, amely ráadásul nem is a kiindulópont, hogyan különbözteti meg a lent és a fent fogalmát? A /genetikailag kódolt/ fényérzékenység, mint rendkívül jó tulajdonság mitől válik tudatossá, ha egyébként az alanynak fogalma sincs arról, hogy a fényérzékenységet eszik-e vagy isszák? Ez a távérzékelésre lehetőséget adó információt szerző módszer eleve feltételezi, hogy az alanynak tudomása van távérzékeléssel becserkészhető információról, de hogy honnan van tudomása, azt nem firtatja.

Hogy a cukrász, kezében a fagylaltkanállal tesz egy kanyarintó mozdulatot, hát nyilván azért teszi, mert látja is maga előtt a fémkehelyben a fagyit, meg tudja is, hogy ott van. De amely élőlény se nem lát, sem nem tud semmit, még önmaga létezését sem fogja fel, hogyan mozdult el azon fényérzékelés felé, amelynek végeredménye a többdimenziós látás, amely az agyba van belenőve, és amely egybefonódásnak a mélységéről bizony hogy van tudomása a tudománynak, ha sok tekintetben felszínes is?!

„Agyunk látásban betöltött szerepének számtalan bizonyítéka van. Pl. az ideghártyán fordított kép keletkezik, s mi mégsem fejtetőre állítva látjuk a világot. A kép, melyet szemünk az ideghártyára vetít, csak a közepén éles, széli részei elmosódnak, eltorzulnak, helyenként hiányosak. Agyunk azonban korrigálja a hibákat.” /A szem és a látás/

Azt mondja, hogy a szem 40-60 különböző alkalommal jelent meg. Hogy a látásnak ennyiféle formája van, és ezt /tapasztalati úton/ megállapítja valaki, rendben van. De hogy ennyiféle különböző fényérzékelés megjelent, ráadásul fényérzékelő rendszer, ennek megállapítását miből vezeti le – tapasztalat híján? Csak nem elméleti spekulációból? A kilenc különböző alapötletből egy is hogyan létezhet, ha akár egyetlen ötletnek is nyilvánvalóan átgondoltságból kell fogannia?!

Pl. a csónakkészítés alapötlete a homoksivatagban fogan-e inkább meg, vagy egy folyó, tó vagy tenger mellett? A szem kifejlődésének ötlete hogyan foganhat meg a

látás tudata nélkül? Sőt, a tudat tudata nélkül? S mivel bizonyos élőlénycsoportok szemtípusai nem vezethetőek le egymásból, neme pont ezért álltak elő a kutatók azzal az ötlettel, hogy a szemformák egymástól függetlenül, negyven különböző módon alakultak ki?! Ha a tudósok egyetlen ötlete a szemek kialakulásának módozatairól intelligens elme bevetését feltételezi, hogyhogy nem feltételezi intelligens elme bevetését kilenc alapötlet!?

Az odáig rendben van, hogy a bűvész kihúzza a kalapból a nyulat. Na de hogy az evolúció hasonló tendencia alapján szemet hoz elő a semmiből, ezt lehetne valaminek nevezni, és pontosan ez az, amire Darwin kijelentette: „a legnagyobb mértékben képtelenségnek látszik”. De nem úgy az utódai számára. Elvégre nem azért létezik tudományos szemfényvesztés, hogy a szemfénynyerést ne lehetne tudományosan megmagyarázni!

[Itt szeretném nyomatékosan kihangsúlyozni, hogy a továbbiakban is /mint eddig/ elméleti magyarázatok vannak tudományos színezettel előadva, nem fekete-fehér tudományos bizonyítékok. Egy áru eladásának és az áru valódi értékének nem feltétlenül kell összhangban lennie, ha kifejezetten az áru eladása a cél. Az evolúcióban is az áru /az eszme/ eladása a cél, amit kétség kívül sikerre is visznek az áru gazdái, mivelhogy az emberek többsége /szabadság vágyból, erkölcsi indíttatásból – legkevésbé józan megfontolásból/ pontosan ezt az árut keresi. A tanulóifjúságnak meg egyenesen nincsen semmi beleszólása abba, hogy milyen válaszokat adagolnak be nekik azok, akiknek a kérdéseire nekik kell válaszolniuk a vizsgák idején.]

Dr. Scheuring: „A hegy lábánál van a fényérzékelés, amikor vannak olyan sejtek, amelyek valahogyan érzékelik a fényt: van fény/nincs fény, ennyit tudnak ez sem rossz, ha az ember tudja ezt... megjelennek az első festék molekulák, amelyek becsapdázzák a fényt, ez lehetővé teszi hogy kicsi fényt is lehessen érzékelni, lehet a hatékonyságot növelni. Ez a kettő együtt van. Kicsit feljebb vagyunk...” /9. állítás/

Megjegyzés: A tanár úr teljesen el van tájolódva, mint az a vőfély, aki a menyasszony szépségét egy matuzsálem-matrónához viszonyítja, és megállapítja, hogy ugye milyen szép a menyasszony?! A fényérzékelést a hegy lábához teszi, nyilván azért, hogy leminősítse azt. Holott a fényérzékelő sejtek megléte ahhoz képest, hogy az önmagában mekkora teljesítmény, a hegy tetejével mérhető! Mégpedig a hegytetőnek egy olyan mértékével, ahová semmiféle sejt nem tud csak úgy en bloc önerőből eljutni.

„A legegyszerűbb sejt is tele van mechanikai szerkezetekkel, mikrorobotokkal. Egy évszázaddal ezelőtt még nagyon egyszerűnek gondolták a sejteket, amelyek igen könnyen létrejöhettek és ez alapot adott az evolucionista gondolkodásnak. Ma már tudjuk, hogy a legegyszerűbb sejt is rendkívül bonyolult és ezzel együtt elképzelhetetlen, hogy molekulák véletlenszerűen egy ilyen összetett élőlényt hozzanak létre, amelynek működését sok ezer kutatónak, több évtizedes munkával sem sikerült megértenie. A legegyszerűbb sejt is olyan tervezettséget, technológiát tartalmaz, amely meghaladja az emberi tudományt és az embernél nagyobb intelligenciát feltételez!” /A legegyszerűbb sejt összetett élete/

„Vannak olyan sejtek” - mondja, de olyan stílusban, mint ahogy a nyulat előhúzzák a kalapból. Magától értetődőnek tartja, hogy a nyulak a kalapban vannak, csak elő kell húzni őket. Már itt szóvá kellene tennie néhány éber figyelmű tanulónak, hogy a fényérzékelő sejteknek a semmiből való előlendítése nem egyéb puszta utólódításnál, amire úgy hivatkozik, mintha ezeknek a sejteknek a megléte egy természetes folyamata volna mondjuk a rekettyebokor szaporodásának, amely úgy képes elhányni maga körül a fényérzékelő sejteket, mint spontán önizzásra specializálódott csillagszóró a szikrákat.

A kijózanodásnak első lépése lenne annak felismerése, hogy nem teremnek fényérzékelő sejtek csak úgy maguktól, mint a eső után a réten a gomba, különösen nem úgy, hogy valahogyan érzékelik a fényt. Ehelyett inkább rátesz egy lapáttal: „megjelennek az első festék… molekulák, amelyek becsapdázzák a fényt”. Őszintén meg kell mondani, hogy ez messze túltesz azon a természetes eseményen, amikor tavasz elején megjelennek a fecskék, és cikáznak ide-oda, de a fénycsapdázó festékmolekuláknak ez a hipp-hopp való spontán megjelenése és tudományos cikázása minden képzeletet fölülmúl!

És tessék mondani, a csapda állítás ötlete egyébként miként és hogyan fogant meg a valahogyan fényérzékelő sejtek agyában? Nem inkább az evolúciópártiak agyában fogant meg a csapdaállításnak ez a fajta sejtszintű teóriája, akik egyébként arra specializálódtak, hogy a tanulóifjúság elméleti érdeklődését az evolúciós fantazmagória csapdájába csalják?!

A megjelenés fantasztikumáról figyeljük meg Baumann Miklós biokémia professzor tudományosan megalapozott kijelentéseit:

„az élet alapvető feltétele, hogy nukleotidok kapcsolódjanak össze, ahhoz azonban, hogy egy nukleinsav (DNS) létrejöjjön, egészen minimális az esély – tíz a mínusz 158-adikon (hogy az arányokkal tisztában legyünk, tíz a mínusz másodikon egy századdal egyenlő).

Ez véletlenszerűen, tudatos beavatkozás nélkül nem jöhetett létre... ahhoz, hogy olyan nukleinsav keletkezzen, ami aminosavat tud csinálni, kell egy száz nukleotidból álló lánc, egy pár létrejöttének a valószínűsége pedig tíz a mínusz 158-adikon, vagyis a nulla után 158 nulla, és utána az egyes.

Ez még csak egy, holott ebből létrejött ilyen módon több száz, több ezer, és létre kellett jönnie az élő sejt hártyájának, azt is a nukleinsav csinálja. Bizonyított, hogy az élet csak zárt egységekben létezik, ezért volt szükség erre a hártyára... - Kérdés: Több milliárd év sem lehetett elegendő, hogy önmagától létrejöjjön? - Megtörtént, mert itt az élet. De annak a valószínűsége, hogy egyszer megtörténik, tíz a mínusz 158-adikon. A második már gyakorlatilag nem történhet meg, holott itt több milliószor megtörtént...

A pontos szerkezetű nukleinsavak véletlenszerű létrejötte - nem létezhet! Az egysejtű ma is ott van. Evolúciós piramis: ma is megvannak az egysejtűek, többsejtűek, puhatestűek... és megvan az ember. Hol van az a törvényszerűség, amelyik meghatározta azt, hogy a primitívek közül melyek azok amelyek továbbfejlődhettek és melyeknek volt kötelező ott maradni azon a szinten, mert neki azon a szinten van feladata a későbbiek során. »A véletlen.« Ha száz nukleotidsav célzott összeállításának valószínűsége 10 ^-158, akkor 40 vagy 80 ezer nukleotid pontos beillesztésének mennyi az esélye?” /Keletkezés vagy teremtés?/

Fenti evolúciópárti előadásban a fényt becsapdázó molekulák bármiféle alap és rendszerezettség nélkül jelennek meg, csak úgy maguktól. Az előadó az életnek ezt a sejtszintű megjelenését olyan természetesnek veszi, akár a rozsda megjelenését egy szabadban hagyott vasdarabon. Hát így könnyű valamit előadni, bármiféle tudományosan megalapozott érvelés nélkül, különösen bizonyítás nélkül, ami ezeknek a fényérzékelő sejteknek a megjelenésére vonatkozna.

Továbbá ezeknek a fényérzékelő sejteknek a megjelenését teljesen pucéran képzeli el az előadó, holott, mint már szó volt róla: „A fényérzékelő sejtek által kibocsátott elektromos jelek egyik idegsejtről a másikra haladva jutnak el a látóidegig. Ám az idegsejtek nem csupán továbbítják a jelet, hanem elő is készítik: felerősítik a fontos információkat, és elhalványítják a szükségtelen részleteket.” /Ébredjetek 2010. 10/3 7. o. „A természet megelőzött minket.” Jehova tanúi kiadványa/ Vagyis a fényérzékelő sejtek egy működőképes rendszerhez tartoznak, amely a létrejöttének az okát tovább bonyolítja.

Ha a fényérzékelő sejtek természetes úton való megjelenéséről akarnak meggyőzni bennünket, akkor mit szóljunk pl. a fényérzékelő utcai és biztonsági lámpák megjelenéséről? Azokat nyilván meg kellett tervezni és a rendszerbe állítani. Ugyanez sejtszinten nem igényel sem tervezést, sem rendszerbe állítást. Azt vegyük olyan természetesnek, mint tésztán a mákot. Megjelent, van és kész: működik. Bár a szemről, a látásnak a fokozatairól beszélünk, mégis olyan tapintható sötétség vesz körül bennünket, amelyeket az előadó agyának szertelen sziporkázó felvillanásai sem tudnak közömbösíteni.

Dr. Scheuring: „Hogyha már olyan sejtek is megjelennek, amelyek esetleg a színt érzékelik, vagy fény intenzitását, fény irányát, az még jobb, még magasabban vagyunk a hegyen. És csomó apró lépésekkel végül följutunk arra a csúcsra, ahol egy összetett képalkotás, három dimenziós kép, egy tárgyról vagy egy másik élőlényről, és így tovább...” /10. állítás/

Megjegyzés: Nehéz eldönteni, hogy most elképesztően profi vagy a végtelenségig amatőr nyomkövetésnek lehetünk a fül és szemtanúi, hiszen a történetben olyan természetességgel jelennek meg egyre összetettebb és bonyolultabb funkciót betöltő, látás felé orientálódó sejtek, akár egy Hév-szerelvényen a BKV ellenőrök, akik eleinte csak magyarul szlengik a „jegyeket bérleteket” című hangjátékot, de ahogy egyre többféle nemzetiségű turistával találkoznak, úgy fejlődnek nyelvtudásilag menet közben. S mire a végállomáshoz érnek, képesek még latinul is elkérni bárkinek az okiratait. S nem telik bele pár hét vagy hónap, bármilyen nyelven képesek államvizsgázni. A sejteknek ez a hegymászása kb. ugyanez a műfaj.

Ami pedig a „még jobb”-féle kategóriát illeti: ha az embernek nagybácsikája van, az jó, de ha amerikai és milliomos, az még jobb. Nyilván hamarabb csúcsra ér az ember, feltéve, ha közben a nagy lábon élés hatására el nem kanászodik!

Dr. Scheuring: „Az érdekel minket, mit tudunk erről az útról mondani, erről a lankás lejtőről, hogyan lehetett itt fölsétálni. Pl. az irány érzékelése viszonylag egyszerűen megoldható. Elképzelünk fényérzékelő sejteknek egy csoportját, hogyha behajlítjuk ezeket a sejteket, üreget képzünk belőle, eredetileg volt egy szövet felületén egy csomó fényérzékelő sejt. Majd ez a szövet elkezdett így behajolni, kicsi változás. Ha egy kicsit behajol, már akkor is igaz az, ha innen jön a fény, akkor csak ezt az oldalt világítja be. És hogyha van egy idegi elvezetés innen, akkor lehet tudni, ezt az oldalt világította meg a fény, akkor a fény az ellenkező irányból jön, és így tovább... Pusztán ezzel a trükkel már irányt lehet érzékelni.” /11. állítás/

Megjegyzés: Azt mondja, „elképzelünk fényérzékelő sejteknek egy csoportját.” És mi van, ha valakinek gyenge a képzelőereje, és nehezen tudja követni a tanár úr szárnyaló fantáziájának burjánzásait, mely úgy bugyog fel belőle, mint túl szorosra egymáshoz simított tégla közül a malter?! Ráadásul nem is magánszámban gondolkodik, hanem egyenesen csoportos előadásmódban, mint a rackai juhok nyári felvonulása a bihari vásáron.

Azt mondja: „behajlítjuk ezeket a sejteket, üreget képzünk belőle,”. Előbbi a sósperec készítésre hasonlít, ott is befelé hajlítjuk a tésztakukacot, viszont üreget a fánknál szoktunk alkalmazni, amibe a lekvárt töltjük. /Feltéve, ha van otthon lekvár./ Folytatás: „ez a szövet elkezdett így behajolni, kicsi változás”. Szőnyeg sarka szokott így behajolni /de az sem magától/, ami kicsi változás, de ha nagyon behajol, azon tuti, hogy átesik valaki! Egyébként a fényérzékelő sejt behajlásának mértékét mi dönti el, talán hogy honnan jön a fény? És akkor mi van, ha nincsen hozzá idegi elvezetés? Nem úgy az! Erősen tudományos elképzeléssel az is lehetséges! /Miközben a teóriát levezetjük, az ideget meg elvezetjük. Akár a rendőrök a gyanúsítottat!/

Azt mondja, hogy: „Pusztán ezzel a trükkel már irányt lehet érzékelni.” Ahhoz képest, hogy az iránytű nem jön létre magától, amivel irányt lehet érzékelni, de akármilyen egyszerű sejt még úgyse. Mivelhogy egyszerű sejt nem létezik! Ami létezik, az az önjáró önfejlesztő evolúciós mechanizmus, amely magát felépíti a semmiből. Ez aztán az igazi trükk!

Dr. Scheuring: „Vannak ilyen szemek, hát bizony vannak. Viszonylag egyszerű élőlények láthatók: pl. ez egy féregnek a szeme, ezek kagyló szemek, gyűrűsféregnek un. kehelyszeme. Semmi bonyolult dolog nincs, csak fényérzékelő sejtek, amelyek itt bent …” /12. állítás/

Megjegyzés: Mihez viszonyítva viszonylag egyszerű élőlények pl. a férgek? Talán az elefánthoz viszonyítva? Miért nem viszonyítja ahhoz, ami egy fehérje megjelenése jelent a semmiből?! Na és a féregszem vagy kagylószem fejlődött volna tovább? Akkor miért vannak ma még ugyanolyan férgek és kagylók ugyanilyen szemekkel?

[Lásd pl. egy a kutatók által vizsgált élőlényt, az úgynevezett „élő kövület”-

et, /Platynereis dumerilii/ – egy fényérzékeny sejteket tartalmazó, szemfolttal rendelkező tengeri féreget, amely gyakorlatilag azonos 600 millió évvel ezelőtt élt ősével. Arendt D, Tessmar-Raible K, Snyman H, Dorresteijn A, Wittbrodt J (2004). „Ciliary photoreceptors with a vertebrate-type opsin in an invertebrate brain” (angol nyelven) 306 (5697), 869-871. o, Kiadó: Science Magazine. (Hozzáférés ideje: 2011. június 9.)]

Vagy a többi szem újból elölről kezdett felfelé fejlődni a nulláról? Na és tessék mondani, hogyan jutott egyről a kettőre, ha az életkeletkezést még mindig az Ufóknak tulajdonítja a tudomány, akik úgy penderítették az életcsírát az űrből ide a Földre, mint Móriczka a dinnyemagot a padban lapulva a tanár nyitott táskájába?!

Dr. Scheuring: „Féregszemeknek van egy érdekes tulajdonsága, idegvégződések az üregen belülről indulnak el, a többieknél az üreg mögött. Biztos, aki már felső éves és tanulta a szem biológiáját, emlékezteti az emberi szem furcsaságára.” /13. állítás/

Megjegyzés: Bizonyára a féreg maga döntötte el, hogy az idegvégződéseket honnan indítsa el: belülről vagy az üregen kívül? Lehet kiszámolta: ecc-pecc kimehetsz, holnapután bejöhetsz. cérnára cinegére ugorj cica az egérre fuss. És az jött ki neki, hogy belülről indítsa. De az is lehet, hogy a Soros György lefizette. Hiszen az mindenkit lefizet. Pont a férgeket hagyná ki?

A féregszemű arra kancsal, amerre a fény pancsol. Igaz, hogy nem rímel, de az evolúcióban ez is elmegy. Itt aztán szabadon lehet pancsolni bármit, mint az oroszok a kölnit. Elvégre: „A biológiában minden csak az evolúció fényében válik érthetővé.” Más szóval: ”A biológiában semminek nincs értelme, ha nem az evolúció fényében nézzük.” /Theodosius Dobzhansky/

Tehát a teremtés fényében nézve a biológiában nincsen értelme semminek. Hogy minden élőlény a saját életterébe lett teremtve olyan túlélőképességgel, amelyet csak elősegít az, ha az adott faj képes alkalmazkodni kellő terjedelmű változékonysággal, genetikailag programozott variálódási képességgel. Igaz hogy mindenhol ezt látjuk a teremtésben, de ennek nincsen semmi értelme. „Ha valaki ismeri a végső világképletet, akkor nem érdemes fizikusnak lenni.” /Marx György/ Hanem a biológiai zavarosban halászni, annak van értelme. Mert akkor a felfedezőt illeti a dicsőség, akiről elnevezik a szöcske fülén a szőrkampót, mondjuk Kampis-kampónak. Hát nem megéri Istent kitessékelni az ajtón, a saját teremtés művéből kiiktatni?! /Majd utólag kiderül!/

Dr. Scheuring: „Mi itt a probléma? Nincsen képalkotás. Nem tud egy bonyolult tárgyról egy ilyen szem képet alkotni. Mert ha itt van egy tárgy, mondjuk egy delfin, az akkor tud csak képet alkotni, ha a fénysugarak azok mind párhuzamosan érik a fényérzékelő szövetet. Igen ám, de minden pontról a fénysugarak össze-vissza mindenhova verődnek, és akkor itt nem lesz semmilyen kép.” /14. állítás/

Megjegyzés: Azt mondja, hogy probléma, hogy a féregszem nem tud a delfinről képet alkotni. Ahhoz képest igen jól megvan a féreg ott, ahová teremtve lett. Nem lettek öngyilkosok a bánattól. De miért kellene neki olyan képet alkotni, amelyet az evolucionista manipulátor neki feladatul megszab? Csak nem akarja a völgyből felcipelni a hegytetőre erőnek erejével a férget? A férget nem, csak a féregszemet. A féregre nincs szüksége, az csak egy ugródeszka volt, amit neki az elmélet szánt, hogy azon keresztül bemutasson valamit, ami egyébként nem létezik. Mármint a fejlődésnek ez az evolucionista illúziója. De azért rakja ilyen sorrendbe, hogy a hitelesség látszatát fenntartsa.

Dr. Scheuring: „Ezt ki tudja úgy cselezni a szelekció, hogyha itt elöl elkezdjük bezárni ezt a nyílást és csak egy pici lyukat hagyunk kint. Egyetlen egy kis lyukon engedjük be a fényt, mert akkor ezen az egyetlen egy lyukon keresztül bejutó fénysugarak valóban azt a képet létre tudják hozni. A gond az, fényerőt ezzel jelentősen lecsökkentettük. Ha a lyuk nagyon kicsi, akkor a fényelhajlás miatt a kép megint romlik. Nem lehet nagyon éles képet vele előállítani. De vannak-e ilyen szemek?” /15. állítás/

Megjegyzés: Ilyen szavakat mond: „elkezdjük bezárni... pici lyukat hagyunk... kis lyukon engedjük be”. Utána meg ezeket a képzelt cselekedeteket a szelekció nyakába varrja, mintha mindezen történések mögött a szelekció tudatos cselezése lenne. Azonban a természetes szelekció nem holmi középcsatár, hogy cselezzen, hanem egy természetes szűrő, hogy a legjobbat tartsa életben. De ezt a szerepet nem engedi át neki, hanem ő maga szabja meg a fény beengedésének útját, mintha ez a képalkotásnak egy kezdetleges állomása lenne. Mindazonáltal vannak olyanok, akik ezen fejlődési stádiumra eljutottak volna. /S majd hozza a példát./

Az persze eszébe sem jut, hogy a példaalanyai nem azért rendelkeznek ilyen szintű szemekkel, mert még csak erre a fokozatra jutottak el a fejlődésben, hanem mert a szemük őket abban a közegben teszi alkalmassá a túlélésre és fennmaradásra, amely nekik az ő életterük! Ha nem olyan szemük lett volna, ma nem is lehetne hivatkozni rájuk. Másrészt meg nem a szem evolúciós fejlődése hozza magával a fejlettebb élőlények megjelenését, hanem a különböző teremtett élőlények megjelenése hozza magával a különböző szemtípusokat. /Most a terepjáró autó alkalmazkodott a terephez a felépítésében, vagy arra a terepre lett tervezve?!/

Minden élőlény szükségleteinek megfelelő, sajátos látószervvel rendelkezik. Pl. a tengeri élőlények számára teremtett szem a legalkalmasabb a tengerfenéki élethez, ezért nekik a széles ellipszis alakú, a szárazföldiekkel ellentétben gömb alakú szemlencséjük van, megfelelően a sűrű közegbeli szükségleteknek. A halak szeme olyan folyadékkal van tele, amely szinte azonos sűrűségű a vízzel, ezért a külső látvány nem törik meg a szemükön. És különösen érzékenynek kell lenniük a vízbe behatoló gyér kék fénnyel szemben, amely miatt a szemük retinájában bőséggel megtalálható az a sejt, amely a kéket érzékeli. /vö. Harun Yahya: Az evolúciós csalás /Eltérő látószervek/

„Az a tény, hogy vizsgáljuk a szemek változatosságát, még nem támasztja alá a darwini evolúció törzsfejlődésre vonatkozó magyarázatát. Nagyon sok dolgot rendezhetünk az összetettség sorrendjében. Például, ha körülnézünk a konyhában, láthatunk egyszerű kanalaktól kezdve villákat, csészéket, teafőzőt és így tovább, a tűzhelyig és a hűtőszekrényig. Ez a sorrend keveset mond el ezeknek a tárgyaknak az eredetéről.” /Ariel Roth: Gyökereink/ A szem és az evolúció/

Hogy tud valami bonyolódni anélkül, hogy egyre magasabb szintű intelligenciát ne vetnének be, amely a bonyolultság mértékét ellensúlyozza?! Amikor egy mozgásrepertoár bonyolódik, mondjuk jégtáncban vagy toronyugrásban, az hogyan képzelhető el előzetes tervezés nélkül, amely alapvető oka a bonyolultság növekedésének és mértékének?!

A 2. rész következik