motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2018. február 13., kedd

Az evolúció megbuktatása


Hogyan buktassuk meg az evolúciót?

A tudományos hit felruházza a tudóst, hogy a lehetetlenben higgyen, ugyanakkor szabaddá teszi arra, hogy a lehetségest elutasítsa.
De nem több ráció van abban, hogy a lehetséges vált valósággá,
mintsem a lehetetlen?!”

Egy bírósági tárgyaláson tanúkat hallgatnak meg, és ha a tanúk egyértelműen igazolják egy adott cselekmény elkövetését, a Bíróság pártatlan és igazságos ítéletet kell hogy hozzon! De figyelembe véve az emberi jellem alapvető romlottságát, erkölcsi megbízhatatlanságát, röviden szólva önzőségét és gyarlóságát, különös fontossággal bír a tanúságtételek igaz voltának megkülönböztetése a hamis tanúságtételektől, amit az egyéni érdekek gerjesztenek, miközben igaznak tüntetnek fel.

A lehetséges variációk három fajtája létezik:

a, az egyik oldal igaz, 
    míg a másik hamis
b, igaz mindkét oldal
c, hamis mindkét oldal

Mivel egymással teljesen szemben álló vélemények ütköznek, a b és c variáció a legkevésbé elfogadható, inkább az a variáció az igaz. Hogy abból ki melyiket képviseli, annak eldöntéséről van szó, csak nem tanúkat hallgatunk meg, hanem tényeket sorakoztatunk fel. Az evolúció elméletét tehát tények felsorakoztatásával buktatjuk meg.

Bukás vagy buktatás?

kép  Első szempont:

Nem mindegy, hogy mi akarjuk megbuktatni az evolúciót, vagy maguk a tények buktatják meg, amik önmagukban bizonyító erejűek, mi csak rámutatunk ezekre a bizonyítékokra. Ha mi akarjuk megbuktatni, akkor hajlamosak vagyunk olyan tényeket felsorakoztatni, amik a mi álláspontunkat igazolják, amíg más tényezőket talán direkt nem vagyunk hajlandók figyelembe venni.

Vajon az evolúció virágzása ennek az egyoldalú bizonyítási eljárásnak köszönhető, vagy a tárgyilagos tények kényszerítő körülményeinek? Legelőször ezt szükséges kimutatni, hogy az evolúció igazsága miben rejlik, a tárgyilagos tényekben, vagy a tények céltudatos kiválogatásában?

Második szempont:

A motivációs háttér kimutatása legalább olyan fontos, mint a tények puszta felsorakoztatása. Sőt, amennyiben fennáll a gyanú, hogy az evolúció melletti elkötelezettség mögött rejtett erkölcsi elkötelezettség lapul - az ateista tudomány nem rájött az istentagadásra, hanem abból indul ki! -, annak megállapítása a tárgyilagos tények kimutatásának fontosságához tartozik, azzal egyenértékű, mivel egyikből szükségszerűen következik a másik! Ennek kimutatása tehát szükséges és fontos, ha az evolúció megbuktatása ugyan nem az elsődleges célunk, de a tények ha ide vezetnek, akkor ennek kimutatását nem szándékozunk eltitkolni, hanem napvilágra hozni.  kép

kép  Harmadik szempont:

Ha létezik az evolúcióban olyan áltudományos elem, amely jellemző az evolúciót hirdetőkre, miközben az evolúciót teljesen tudományosnak állítják be, akkor szükséges erre a tényre felhívni a figyelmet, mivel egy kifejezetten anyagi összetételű három lábú szék két lábon nem áll meg, ha a támasztékot a hit tartja össze. Különösen ha az a hit a valóságban a tudomány mázával bevont hiszékenység, és csak az erőltetett ráhatás tartja életben. Mármint hogy a kis változások láthatósága láthatatlanul vezet a nagy változások láthatóságához, amik a szemünk előtt vannak. Pontosan a materializmus jelszava a hiszem, ha látom, viszont ami szerintük is láthatatlan, azt akarják láttatni veled!

Arra kárhoztattunk, hogy csupán néhány évtizedet élünk, ami túlságosan lassú, és túl rövid idő ahhoz, hogy megláthassuk az evolúció folyamatát.” /Richard Dawkins/

Mi nem láthatunk semmit ezen lassú változások folyamatából, míg az idő keze ki nem jelöli a korok átfedését...” /Charles Darwin/

Eddig úgy tudtad: a tudományt bizonyítják, a hitet nem! Csak nem megfordult az érvelési tendencia, és dugóhúzóba került az evolúció elméleti repülőgépe, amiből a pilóta nem tudja kihúzni? Netán ülsz nyugodtan a puha üléseden és mosolyogsz az alant elterülő tájra? Vagy esetleg még időben kiugrasz az életmentő ejtőernyővel, amit úgy hívnak: a tárgyilagos tények igazságai?! Meggondolandó, hogy mit teszel, mert ha rosszul döntesz, még az is előfordulhat, hogy nem leszel! [lásd] kép

kép Negyedik szempont:

A természetes kiválasztódás, miközben elvesz valamit /a rátermettséget nélkülözőket/, szükségszerűen meghagy valamit /a túlélésre rátermetteket/. Ha az utóbbit többlet nyereségnek állítja be az evolúció, akkor ezt a szemfényvesztést ki kell mutatni, hogy egy egésznek a maradéka az soha nem az egésznek a hozadéka! /Nem a természetes kiválasztódás hozza létre a túlélésre való rátermettséget, hanem csak megállapítja/. Egy tál lencse nem abból adódik, hogy kiveszed belőle a kavicsokat /a természetes kiválasztódás folyamata/, hanem a tál lencse adva van, amiből eleve következik az evolúció egyik alappillérének a kisiklatása /hogy a természetes kiválasztódás hozza/hozná létre a kiválasztandó anyagokat/. De ez nem azért van, mert az előítéleteid diktálják a tetteidet, hanem mert előítélet nélkül ennyire telik a tények erejéből.

Ötödik szempont:

A mutáció és a variáció hatásmechanizmusát ismerni kell ahhoz, hogy a kettő közötti határvonalat fel tudd ismerni és meg tudd jelölni. Ha egy mutálódó férfi hangot operaénekesi tehetségnek állítanak be, az csak addig eladható, amíg próbaéneklésre nem készteted az alanyt. Ugyanígy lehet a mutáció képességét is nyakon csípni egykettőre, hogy az maximum csak egyet lép kettőre /vagyis nincs előrelátó képessége/. kép

Feltéve, ha van intelligenciája. Mert akkor /ha nincs/ még kettőig sem jut el /két egymást követő, egymásra épülő, egymást kiegészítő hasznos mutáció egyugyanazon fajban/, hanem egyig. Ami viszont csak akkor pozitív, ha ugyanazt teszi /környezeti változáshoz igazítja a fajt/ másként /variálódásra késztetéssel/, nem pedig mást tesz /fajátalakító burjánzásba kezd/ ugyanúgy /változás előidézésével/. Mivel pedig a másként tevéshez /alapvető átalakításhoz/ fel kell tudni fogni a tevés /fajátalakítás/ mibenlétét, ha a mutációnak nincsen önálló tudata, akkor olyasmit ruháznak rá, ami a ráruházónak a rafináltságából adódik, és önmagában nincs rendszerbe építhető produktuma.

Ha az órád rendszertelenül késik vagy siet, egy mutációs ugrás csak akkor tudja ezt egy ugrással korrigálni, ha ismeri a késésnek és a sietésnek a mennyiségét a pontos időhöz képest. /Ráadásul sorozatosan, amíg az órás meg nem javítja az órát! Az evolúcióban ugyanez: amíg az új faj teljesen ki nem alakul a hasznos mutációsorozat eredményeképpen./ Ha egy ilyen órának a bemutatására kéred fel az evolúció támogatóit, és csődöt mondanak a tudományukban, már fogást is találtál rajtuk, anélkül hogy erre utaztál volna.

kép  Hatodik szempont:

Valamit valaminek nevezni még nem azonos azzal, hogy amit annak nevezel, az valójában az is. Egy újszülöttnek minden vicc új – szokták mondani, holott a valóságban a régi. Ha engedsz a csábításnak, hogy a hím békára szoknyát húzzanak, és lányként árulják, el is fogják adni annak. De ha a szoknya alá kukkantasz, kiderülhet a turpisság. Hogy nincs új a nap alatt, csak új szoknyák vannak, és régi trükkök.

A fajátalakítás turpisságáról beszélek, ami nem azonos a fajátalakulással. Ugyanis a fajátalakulás meghatározása a fajátalakítással azonos, amiben a meghatározás a döntő. Új fajnak nevezni valamit nem egy adott fajból levont következtetés, hanem a fajnak a következtetés alá történő vonása. Az evolúció újszülött hallgatóságának ugyan újként van tálalva a fajoknak sokfélesége, ami nekik teljesen újként is hat. Ami igaz is, természetesen a viccet tekintve. Azonban azok a régi fajoknak új variánsai. A fajokat tekintve a régi mind!

Hetedik szempont: 

Van egy hadsereg, amely be akar venni egy várat. A váron van egy kapu. A hadsereg amikor áttöri a kaput és elindul befelé a várba, egyszerre nem tudja bevenni azt, hanem csak egy kevés katona fér be egyszerre a kapun. Mondjuk 30 fő a 30 ezerből. Az a 30 ember, aki bejutott a várba, a vár bevétele szempontjából előnyhöz jut azzal, hogy bejutott, de a várvédők 30 emberrel könnyen el is bánnak, úgyhogy az előny éppenséggel hátránnyá vált, és ha 30-asával akarnak bejutni, a végén mind elfogynak. kép

Ugyanígy, ha a faj átalakulásba kezd, és elindul egy másik fajjá alakulás irányába, ha rögtön nem tud átalakulni, az előnye lesz a hátránya, mert az átalakulásának a mértéke alatta marad a környezeti igényesség mértékének, amely soha nem igazodik a faj adott állapotához, hanem fordítva van, annak kell igazodnia a környezeti fennállósághoz.

Ha tehát rögtön nem kerül át az egész hadsereg a várfalakon, hanem apránként próbálkozik, azzal hátrányba kerül, mint a faj, amely belekezd egy aprólékos átalakulási folyamatba, de nem tudja véghezvinni. Ha az adott túlélésnek van egy zsinórmértéke, akkor a túlélést nem képes biztosítani az adott zsinórmértéknek egy adott mozaikkockája, mivel az egy rész az egészhez képest. /Mint egy negyed részig vagy félig zárba dugott kulcs./ Egy vagy több rész egészen addig hátrány, amíg nem válik egésszé /míg a teljes kulcsot be nem dugod a zárba/. Minden makroevolúciós szintű módosulás hátránnyal jár, amennyiben a módosulás rögtön nem befejezett mértékű.

Richard Dawkins gyenge magyarázkodása csak megkerüli a problémát: „Az apró változtatások ötlete több lépcsőben felhalmozódott, rendkívül hatalmas ötlet, amely képes megmagyarázni egy olyan hatalmas kört, amely egyébként megmagyarázhatatlan lenne.”

Az azonnali túlélés kulcslyukába dugj egy ilyen többlépcsős kulcskezdeményt. Ha nyitja /a 30 fő ha beveszi a várat/, akkor nyert az evolúció. Ha nem, akkor megbukott!

Ennek kimutatása a fejlődéselméletet rendkívül hátrányosan érinti, hiszen az életképtelenségét állapítja meg a fajátalakulásnak, amit nem lehet a harmadik szempontban tárgyalt, a tudomány mázával bevont hiszékenységgel korrigálni, kiegyenlíteni, a fajátalakulás hasznos hozadékaként elkönyvelni, a természetes kiválasztódás rátermettséget mérő szűrőjén átengedni.

kép  Az éretlen dinnyét töknek mondják! Nyilván nem azok, akik darwinista szellemben árulják a dinnyének titulált tököt, de hát te vagy a vevő, kopogtasd meg azt a dinnyét, mielőtt megveszed. Ne hogy tököt vegyél dinnye gyanánt. Mert itt nem csak a könnyű vacsorád a tétje a vásárlásnak, hanem a jövőd és az egész életed a tét, hogy azt mire építed: egy szemfényvesztő filozófiára, vagy tárgyilagos tényekre épített igazságokra.

„mert tudom kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.” (2Timótheus 1:12)






Nincsenek megjegyzések: